„A lehetetlenek azok, amelyek igazán izgatnak”
Interjú Imre Eszter kerámiaművésszel és tervezővel
A kerámiák mindennapjaink szerves részét képezik, legyen szó gyárilag gyártott vagy kézzel készített darabokról. Az utóbbi kategóriába sorolt alkotásokat azonban többnyire dísztárgyként kezeljük, de vajon jól van ez így? Imre Eszter kerámiaművész többek között e kérdésre is választ adott.
Mikor és hogyan kerültél közelebbi kapcsolatba a dizájnnal és a kerámiával?
Az általános iskola utolsó osztályában mindenkinek szépen el kell döntenie, mi szeretne lenni, ha felnő. Természetesen tizennégy évesen senkinek semmi fogalma róla, de akkor is. Rólam mindenki tudta, hogy „szépen rajzolok”, így biztosra vették, hogy a székesfehérvári Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolába adom be a jelentkezésemet. Én azonban úgy gondoltam, hogy már csak azért sem; persze én hiába gondolok el valamit, ha a mindenség mégis másként szeretné. Egy ismerősön keresztül kapcsolatba kerültem Pinke Miklós székesfehérvári festőművésszel, aki rajzszakkört vezetett a szülővárosomban; elkezdtem járni a szakkörre, s gondoltam, végül is miért ne jelentkezhetnék grafikusnak a Tópartiba. Pinke tanár úr valószínűleg látta, hogy nem számítok kitűnő tehetségnek, folyton a kerámia szakról mesélt nagy hévvel és elhivatottsággal, hogy az mennyivel jobb és érdekesebb. Hál’ istennek nem vettek fel grafikára, így megtapasztalhattam, hogy Pinke tanár úrnak mennyire igaza volt. Szarka Tamás keramikus művész kezei között nagyon megszerettem a kerámiát a középiskolás évek alatt, és azt hiszem, onnantól kezdve nem nagyon volt kérdés, mi leszek, ha nagy leszek.
Kik azok a művészek/mesterek, akikre példaképként tekintesz?
A példakép nem a legmegfelelőbb szó, de a következő mesterekre nagyon felnézek: Szarka Tamás, Pinke Miklós, Korompai Péter és Soltra E. Tamás. Tőlük igazán sokat tanultam, s nemcsak szakmailag vagy a gyakorlatban, de az életről, mindenféle fontos dolgokról, a méltóságról, a türelemről és az emberségről is.
Milyen kihívásokkal kell szembenéznie egy fiatal kerámiaművésznek napjainkban?
Számomra az első nagy kihívás, hogy egy nap csak 24 órából áll. De igazából ugyanazok az akadályok és nehézségek merülnek fel egy pályakezdő tervezőművész életében, mint bármely másik fiataléban. A szakma szempontjából talán a folyton elvárt megújulás és teljesítés kényszerét nevezném a legembertpróbálóbbnak, hiszen nagyon magas elvárásokat állítunk fel magunkkal szemben. A maximalista hozzáállás nagyon sok szorongást és stresszt tud okozni, ez azonban igazából csak egy kis része a munkámnak; számomra fontos, hogy megtaláljam az egyensúlyt és az élvezetes részét a szakmának, így „majd meglátjuk alapon” dolgozom.
Valljuk be, legyőzni több ezer év tradícióit és alkotásait, egyúttal vérlázítóan újjal előállni a kerámia területén, majdnem hogy lehetetlen! Megpróbálni és törekedni, azt hiszem, ez a kulcs: nem megalkudni a könnyű megoldásokkal és beletörődni az „ezt lehet, ezt nem lehet” felállásba. A lehetetlenek azok, amelyek igazán izgatnak.
Göteborgban élsz és dolgozol, valamint a munkáid többségét az elegáns, a minimalista és a praktikus jelzőkkel lehetne illetni, amelyek a skandináv dizájn ismérvei is egyben. Mennyiben befolyásolja a munkád/a stílusod a svéd környezet?
Az életemet nyilván nagyban befolyásolja, hogy Svédországban élek, de az érdeklődésem és a formavilágom már korábban megalapozódott. Visszatekintve olyan érzés, mintha a munkáim mindig is az úgynevezett skandináv stílus felé húztak volna, Göteborgba költözve leginkább csak a helyére kerültek a dolgok. Nem erőltetem egyik tárgyamban sem a valamilyen irányzathoz való formálást, mind önálló ötletek és inspiráció útján jutnak el a megvalósulásig. Mások aztán oda sorolják őket, ahová szeretnék.
Az előbbi felsorolás továbbá kiegészíthető a kreatív és a változatos jelzőkkel, s ez talán a bemutatkozó szövegedben említett kíváncsiságodnak is köszönhető, de tulajdonképpen mik a legfőbb inspirációs forrásaid?
Bármi — tudom, hogy ez elég tág –, a saját hétköznapi életem, a séták, a beszélgetések, a tárgyak, a történések… Minden, ami velem és körülöttem történik integrálódik a munkámba. Persze néhány terület folyamatosan izgat, ilyen pl. a matematika, az anyagok, a kutatás, a történetek, a természeti jelenségek, a lehetetlenek, a technológiák… nagyon sok minden.
A személyes kedvenceim az „ölelő bögrék”. Megosztanál velünk néhány kulisszatitkot a létrejöttükről?
Nagyon sokak személyes kedvencei. Ugyan elvileg minden „gyermekem” egyformán szeretem, de kicsit az én kedvenceim is. Remélhetőleg mielőbb gyártásba tudom helyezni őket, mert nagyon sokan szeretnék a magukénak tudni őket.
Az ötlet Németországban, a Kahla porcelángyárban született meg, ahol négy hetet töltöttem egy workshopon. A csésze egy úgynevezett ‘Flock’-réteget, a Kahla Porzellan cég saját fejlesztésű hőszigetelő bevonatát viseli. Ez a technológia lehetővé teszi, hogy a forró felületet közvetlenül megérinthessük égető fájdalom nélkül, nem szükséges a külső megfogás (fül). A porcelánfelületre bármilyen színben felvihető, továbbá bársonyos és visszautasíthatatlanul puha fogást biztosít. Ez ihlette a Hug Cups sorozatot.
Elsőnek igazából csak valami játékos dolgot szerettem volna. Játszani kezdtem a bögre mibenlétével, felbontani elemeire, analizálni őket (test, konténer, fogás=fül), majd újra összeraktam kicsit másként. Így került a fül a bögre belsejébe egy kényelmes ölelő fogást biztosítva. A játékosság és az újdonság mellett egy számomra nagyon fontos rejtett üzenetet is hordoz, miszerint ezt a bögrét egészséges emberek ugyanolyan örömmel használhatják, mint bizonyos hátránnyal élők. Ízületi betegségek folytán a kéz sokszor eltorzul, az ízületek megmerevednek és a fogás/tartás nehézkessé válik. Ezzel a bögrével viszont nagyon könnyű bánni, nem szükséges szorítani, belesimul a kézbe, ami nagyban megkönnyíti az ivást a betegek számára. E funkció mellett pedig még mindig csak egy játékos dizájnbögre, ami nem érezteti a hátrányosságot a használójával. Ugyanúgy van piaca mindkét szektorban, nem hordozza magában a kirekesztés érzetét, nem tesz különbséget a használói között.
Csupán saját ötleteket valósítasz meg vagy megrendeléseket is teljesítesz?
Ha úgy adódik, szívesen dolgozom külső megrendéleseken, de az is saját ötleten kell hogy alapuljon. Ha valaki megkeres, hogy szeretne egy újfajta bögrét, én nagyon szívesen megtervezem és kivitelezem a tőlem telhető legjobbra törekedve, de ha megkeresnek, hogy „egy ilyen bögrét szeretnék”, akkor inkább ajánlok egy jó szakembert, aki erre szakosodott. Nekem nagyon fontos a szabadság, a saját kreativitásom és a megújulás.
Persze előfordul, hogy kollaborálok más tervezőkkel vagy cégekkel, de csak ha szabadon belevihetem a saját ötleteimet a projektbe.
Dísz- vagy használati tárgyakat szeretsz inkább létrehozni?
A dísztárgy kategória mint olyan távol áll tőlem, bár készítek szobrokat is, de azt inkább művészi alkotásnak mondanám. Valamiért a kerámia az évezredek során megkapta a dísztárgy címkét, és sok keramikus ebben a „dobozban” dolgozik. Ma már a dísztárgy is sokrétű fogalom. Részemről egyrészt funkcionális dizájntárgyakat tervezek, persze nem tudom kontrollálni, hogy a tulajdonos dísznek használja-e majd vagy sem, másrészt funkció nélküli, egyedi alkotásokat, kisplasztikákat és szobrokat.
Én azt szeretném, ha a tárgyaimat a mindennapok részeként használnák és szeretnék tulajdonosaik, és bizalommal örökítenék őket a következő generációkra.
Állandó, bevett módszerrel dolgozol, vagy mindig a készülő alkotás határozza meg a tervezési és a kivitelezési folyamatot? Hogyan jutsz el az ötlettől a kész műig?
Előfordul, hogy egy ötlet határozza meg a munkafolyamatot, de sokszor az anyagból indulok ki, vagy egy bizonyos technikán alapul a koncepció és a kész tárgy annak a manifesztuma. Szeretek technikailag bonyolult dolgokat csinálni, mulattat, és így folyton tanulok. Legtöbbször porcelánöntéssel dolgozom, de nem egy technikát fejlesztettem ki magamnak, ha az elképzelés azt kívánta meg.
Ugyancsak a bemutatkozó szövegedben írod, hogy a tipográfia és a kalligráfia is a szenvedélyeid közé tartozik. Miként tudod ezeket alkalmazni a munkád során?
Egyelőre publikusan nem nyilvánvaló ez a kapcsolat a munkáimban, de a későbbiekben látható lesz olyan projekt is, amit kifejezetten a kerámia és grafika kapcsolatára alapozok.
Mind a kalligráfia, mind a grafika, mind az igazán jó dizájn vagy művészi alkotás sikere a részletek finomságában rejlik. A kalligráfia hosszan tartó gyakorlása türelemre és méltóságra nevel, továbbá megkívánja a részletekre való fokuszálást, csak úgy mint a kerámia. Így tehát valahogy minden egyes tapasztalat, gyakorlat vagy fejlődés, mindegy milyen médiummal, de összekapcsolódik és egymást erősítik.
Hol vásárolhatóak meg az általad készített (mű)alkotások?
Leginkább tőlem, személyes megkeresés alapján, de már készül a webshop is. Jelenleg a műhelyemben mindent magam állítok elő, ezért a szériák limitáltak, és a legtöbb tárgy előrendelésre készül. Persze azért megtalálható vagyok néhány európai galériában és dizájnboltban is.
Jelenleg min dolgozol?
Visszatértem az iskolapadba, a második mesterdiplomámon dolgozom. Izgalmas és ijesztő témát választottam, egyelőre nem is tudom, hogy lehetséges-e kivitelezni, de számomra a kihívás nagyon fontos tényező. Ha pontosan látom, hogy egy projekt hová vezet vagy hogyan fog kinézni, akkor könnyen elveszítem a kíváncsiságomat, ami a legtöbb munkámat végigkíséri. Állandó próbálkozás, kutatás, tesztelés, a határok feszegetése — erről szól a diplomamunkám. Emellett persze kiállításokra, dizájnbemutatókra készülök, teljesítem a megrendeléseket és titokban új terveket szövök.
Mikor és hol találkozhatunk veled legközelebb akár élőben is?
Göteborgban a tavasz kulturálisan elég aktív időszak. Két kiállításom lesz a városban: a Huset “X” kiállítás a 3:e våningenben, a másik a Röda Sten Műcsarnokban, valamint a nyitott műhely napokon is lehet majd velem személyesen találkozni. Ezenkívül egy nagyobb léptékű kerámiakiállításon is szerepelek Milánóban néhány tárggyal.
Ez az év tehát eseményekben és kiállításokban gazdag, a legegyszerűbben talán a Facebook-oldalamon lehet nyomon követni a tevékenységemet.
Az interjú 2014-ben készült.
