„Az örömprojekteket meg lehet tartani”
Interjú Varga Tünde grafikussal
Varga Tünde tervezőgrafikussal Sopronban találkoztunk az AMI épületének szomszédságában — tulajdonképpen még időben, hiszen Tünde szeptemberben Lüneburgba utazott fél évre. A Central Park Café teraszán ücsörögve Tuetyi a múltról, a jelenről és a jövőről, illetve pár AMI-s hagyományról mesélt.
Mikor döntötted el, hogy tervezőgrafikus leszel?
Mindig is a rajzolás jelentette a kikapcsolódást számomra. Nagy pónirajongónak számítottam, és már az oviban is hattyúnyakú, virslilábú pónikat rajzolgattam. Azt hiszem, valahogy itt kezdődött, komolyabban viszont a gimnázium végén kezdtem el fontolgatni, hogy erre a pályára lépek. Nem állt szándékomban Sopronban maradni, de az AMI-s előkészítő meggyőzött, amiben persze a tanároknak is óriási szerep jutott Juhász Marcival az élen. Az előkészítőre egyébként Katyi Ádám hívta fel a figyelmemet.
Mesélnél kicsit az előkészítőről?
Főleg felvételi feladatokat oldottunk meg. Mivel nekünk annak idején még mintáznunk is kellett, Soltra tanár úrral az alagsorban gyakoroltunk rengeteget. Az előkészítőt még a régi, omladozó, roskadozó, felújítás előtt álló épületben tartották, a kisebb-nagyobb zegzugokban pl. láthattuk azt is, ahogy az emberek bent dolgoztak a suliban; nagyon jól működött a kabinetrendszer.
Hány embert vettek fel, amikor jelentkeztél?
11-en kezdtük az első grafika évfolyamot 2007-ben, mostanában viszont már 18–20 ember is felvesznek akár, ami azt jelenti, hogy egyre népszerűbb az AMI. Érezni, hogy kezd neve lenni a dolognak. Emlékszem, amikor az előkészítőre jártunk, a két óra közötti szünetben azon merengtünk Ádámmal, hogy mi azért egyszer itt fogunk tanítani. Reméljük, Ádám is csatlakozik majd a gárdához.
Hol gyűlnek össze az AMI-sok Sopronban?
Mindig van hol gyülekezni pl. a Padláson, a Gázfröccsben és egyéb helyeken, továbbá AMI-s hagyománynak számít az ötödéves búcsúztató, amikor gulyáspartit szerveznek.
Az egyetemen tartjátok?
Igen, az épület hátsó udvarában. Az elsősöket meg a zsenyei a művésztelepre viszik, ahol mindenki beleírja egy papírhajóba a rossz tulajdonságaikat és jelképesen elengedi az ottani kis folyón, miközben ő maga is átkel rajta. Zsenye azért kultikus helyszín, mert onnan indult ki az AMI gondolata húsz évvel ezelőtt.
Meg lehet kérdezni, te mit írtál bele?
A lustaságot, amivel szerintem valamennyire mindenki küzd.
Az eltelt évek alatt nem lett unalmas Sopron?
Az lett, de utazni kell sokat. Ha egész évben itt tartózkodnék, az nem lenne annyira jó, hiszen lassabban történnek itt a dolgok. Egy polgári jólétet szimbolizáló, kissé korosodó közeg uralkodik a városban, ami viszont nagyon jó az idegeknek. De amikor csak tehetem, ismerősöket/rokonakat látogatok külföldön vagy Budapesten, ilyenkor nyaralok lényegében. Ez viszont érthető, hiszen mindenki csak az otthontól távol tud kiszakadni a hétköznapokból.
Ausztriába mennyit jársz ki?
Kiállításokra szoktam, de most már inkább csak barátokhoz és rokonokhoz, illetve a munkám miatt is egyre többet kell Bécsbe utaznom. Letelepedés szempontjából viszont hosszú távon nem bizonyulna rossz döntésnek: mivel nem egy tömegállásról beszélünk, grafikusként nem igazán veszélyeztetem a mindennapjaikat, ezért könnyebben befogadnak és sokszor az sem érdekli őket, hogy beszélek-e németül.
Elég sok soproni és környékbeli tanul osztrák egyetemeken. Te nem gondolkoztál azon, hogy ott tanulsz tovább?
Az Universität für angewandte Kunst Wien (Iparművészeti Egyetem) található Bécsben, amelynek a nyílt napjára el is mentünk, de az AMI-n erősebbnek tűnt a gyakorlati oktatás. Ettől függetlenül nagy nevek tanítanak ott; ha jól tudom, Stefan Sagmeister is tart néhány órát, valamint az egyetem saját nyomdával is rendelkezik, tehát az embert tudja vonzani az a közeg. De Göbeborgban is csak ámultunk a HDK (Högskolan för design och konsthantverk) műhelyein.
Egy ideje szabadúszóként dolgozol. Mikor és miért döntöttél úgy, hogy inkább a saját utadat járnád?
Másodév után egy soproni ügynökségnél kezdtem dolgozni, ahol végül öt évig maradtam. Ott főleg webbel, illetve arculat- és csomagolástervezéssel foglalkoztam, de inkább a web dominált. Ezért is van az, hogy már két éve tartok webdizájn órákat az AMI-ban, tavaly még csak meghívott előadóként, idén pedig már doktoranduszként.
Úgy kerültem be az egyetemre, hogy nem értettem a számítógéphez, így mindig úgy éreztem, hogy ott kullogok valahol a sor végén; nem rendelkeztem kellő magabiztossággal a szoftvereket illetően, így nem igazán tudtam megvalósítani a gondolataimat — se papíron, se gépen. Valahogy nem álltam össze. Nagyon frusztrált a dolog, ezért próbáltam felküzdeni magam, ami másodévre sikerült is végre. Akkoriban kezdtem el együtt dolgozni a srácokkal az irodában, ahol nagyon sok gyakorlati tudásra tettem szert, tavasszal viszont éreztem, hogy sok a doktori, a mukahely és a Tuetyi együtt, ezért áprilisban könnyes búcsút vettem a munkatársaimtól és elkezdtem a saját utamat járni.
Most otthon dolgozol?
Igen, de most szeptemberben megyek ki Erasmusszal Hamburg mellé, Lüneburgba, ezért fél évet csúszik a saját iroda, ami azonban mindenképp szükséges, mert muszáj szétválasztanom a munkát a magánélettől. Nagyon élveztem az irodai légkört, mert ha úgy adódott, kikérhettem a többiek véleményét, szabadúszóként azért eléggé érzem ennek a hiányát.
Most is elküldöd a munkáidat valamelyik tanárodnak vagy ismerősödnek?
A szakmabeli barátaimmal szoktam erről társalogni, őket kérdezem meg, ha megakadok vagy ha véleményt szeretnék hallani. Jó barátságot ápolunk sokakkal, adunk is egymás véleményére. Nagyon jó dolog, hogy támogatólag fel tudunk lépni egymás mellett és nem a szakmai irigység megy vagy valami hasonló. Ez a generáció nagyon jól összetart most, legalábbis én úgy veszem észre.
Országos szinten vagy itt Sopronban?
Mondhatom, hogy országos szinten.
Említetted, hogy eleinte szoftverekből szerettél volna fejlődni, ugyanakkor több kalligrafikus munkát is láthattunk már tőled. A számítógép vagy a manuális tervezés áll közelebb hozzád?
Ez hangulat- és feladatfüggő. A kalligráfiának kíváncsiságból álltam neki, érdekelt a készítésenek módja; mindig is nagyon tetszett, de úgy éreztem, hogy nincs érzékem hozzá. Úgy indult, hogy az órákon tustollal jegyzeteltem moleskine papírra, aztán amikor újra elővettem, akkor már pilot tollakat használtam. Akkoriban egy nagyon mély időszakon mentem át, valamiért nagyon szomorúnak éreztem magam, ezért önmagam nyugtatására, relaxációs gyakorlatként kezdtem el újra kalligrafálni, de ma már a munkában is használhatom, hiszen egyre többször kérnek kalligrafikus logófeliratokat.
Hány órát vagy képes eltölteni vele?
Ha munka, akkor természetesen addig dolgozom rajta, amíg jó nem lesz, meditatív jelleggel viszont addig csinálom, amíg jólesik. Ez lehet pár óra, de akár fél nap is.
Napirend szerint dolgozol?
Jelenleg kicsit hektikus az időbeosztásom, de most nagy erőkkel dolgozom azon, hogy ütemet adjak a dolgoknak. Mostanában nagyon sokat segít, ha egy kis cetlire összeírom a feladataimat, hogy mit kell aznap vagy a héten megcsinálnom.
Hány munkát vállalsz egyszerre?
Ez a nagyságuktól is függ, merthogy több apró mehet egymással párhuzamosan, de egy teljes arculat vagy weboldal mellett maximum egy-két dolgot vállalok el — a doktorival kapcsolatos mukákkal így is mindig számolnom kell. Most egy arculaton, egy weboldalon és pár apróbb feladaton dolgozom, továbbá vár rám néhány árajánlat. Szerencsére folyamatosan jönnek a megkeresések, egymásnak adják a kulcsot az emberek, ezért például mostanában többször kellett nemet mondanom egy-egy felkérésre.
Mondtál már le azért munkát, mert nem tetszett, amit kértek?
Igen, mert vagy egy bizonytalan leírást kaptam olyan szűk határidővel, s közben dolgoztam is épp valamin, hogy nem tudtam arra időt fordítani, hogy kitaláljam, mit is szeretnének, vagy épp nem tűntek annyira rugalmasnak. De általában ha lemondok egy munkát, akkor ajánlok magam helyett valaki mást.
Brief alapján szeretsz dolgozni, vagy inkább annak örülsz, ha azt mondják, hogy csinálj, amit szeretnél?
Én örülük annak, ha adnak egy irányvonalat, mert így legalább nem futunk vakvágányra. De pl. két visszatérő ügyfelem csak annyit mond, hogy egy weboldalhoz szeretnének illusztrációkat, megadják a szituációt és a stílust, a többit pedig rám bízzák. Ez azonban nem minden projektnél működik jól, mert néhány ügyfél közben jön rá, hogy nem tetszik neki, amit épp csinálok. Ilyenkor két út van: meg lehet próbálni elfogadtatni a tervet, vagy ha ez nem lehetséges, akkor optimális javításokat kell eszközölni, hogy elfogadható legyen mindkét fél számára. Ez egy kommunikációs tréning is egyben.
Ilyet tanultatok az egyetemen?
Konkrétan erre óra nincsen. Általában ingyenmunkákkal kezdi mindenki, amelyek segítségével az ember idővel rájön, hogy miként kell ezeket lerendezni. Persze az is jól jöhet, ha a felmerülő nehézségeket meg tudod beszélni a csoportársakkal vagy a tanárokkal, de kellő rutin után már magadtól is rájössz a titok nyitjára.
Nem lenne jobb egy ilyen jellegű kurzus?
De, egyébként igen.
Vállalsz még ingyenmunkákat?
Ez projektfüggő, hiszen van olyan, ami szívügy: pl. már harmadik éve tervezek pólókat a Critical Mass Sopronra, s ez nem arra megy ki, hogy csillagászati összegeket akasszak le a pólótervekért. Azért csinálom, mert én is soproni vagyok, biciklizem és örülök a felkérésnek. Jó érzés látni — a felvonuláson és azon kívül is –, hogy az emberek hordják a pólókat, amelyeken a munkáim szerepelnek. Az ilyen típusú projekteket szívesen vállalom; az örömprojekteket meg lehet tartani. Ilyenkor többnyire csak annyit kérnek tőlem, hogy valami király dologgal rukkoljak elő. Ezzel csak az a probléma, hogy az ember minden évben megpróbálja felülmúlni önmagát, a végtermék aztán hol jobban sikerül, hol kevésbé, de mégis nagyon élvezem, ha ilyen jellegű, lazítós dolgokkal foglalkozhatom.
Maximalistának tartod magad?
Nem mindig érzem magam maximalistának, viszont a környezetem sokszor ezt adja vissza, néhány munka esetében viszont ez nem érződik annyira, amennyire szeretném. Azért igyekszem mindig odafigyelni a részletekre és amennyire csak lehet precíznek lenni. Ilyenkor akarva-akaratlanul is az a mondat jut eszembe, amelyet minden grafika szakos jól ismer: Mit szólna ehhez Marci? Azt hiszem, ez mindent elmond. Marci olyan fokú odafigyelésre és tervezői gyengédségre tanított minket, amit feltétlenül meg kell őrizni.
Könnyen elengedsz egy munkát?
Attól függ, milyen régóta dolgozom rajta. Azok az elutasítások nem igazán érdekelnek, amelyek az árajánlat miatt történnek, viszont az eléggé megvisel, ha a problémát az okozza, hogy nem tudunk megegyezni vagy valami súrlódás áll fenn, hiszen akkor elgondolkozik azon az ember, hogy mit csinált rosszul. Igyekszem ezért lazábban venni a dolgokat és megtalálni azt, hogy mit tanulhatok az esetből.
Mi lenne az álommeló? Esetleg már megvolt?
Sok minden volt, pl. a mesterszakos diplomám (okostelefonra tervezett játék) vagy az ábécé, amit egy osztrák gyermekcipőket forgalmazó cégnek készítettem. Az előbbi sajnos nem került forgalomba, mindenesetre nagyon élveztem az egyes lépéseit. Kaptam segítséget programozásban és animációban egyaránt, szóval abszolút csoportmunkának mondanám. Az utóbbinál annyi instrukciót adtak, hogy készüljön el egy ábécé; hetente kellett betűket szállítanom, amelyekkel próbáltam minél több stílusban megszólalni. Ennek folytatásaként az elmúlt pár hónapban nekiálltam önarcképeket rajzolni, hogy feljesszem magam az anatómiai pontosság terén, illetve hogy különféle stílusokban alkothassak. A Tuetyi száz arca folyamatban van, azt hiszem.
Kitől kaptad a Tuetyi becenevet egyébként?
Elsős vagy másodikos gimnazisták lehettünk, amikor az egyik nyelvtanórán a becézésekről és a szóösszevonásokról beszélgettünk. Elkezdtünk arról társalogni, hogy mennyi mindenkit lehet ty-vel becézni, s amikor én kerültem sorra, egyszer csak elhangzott, hogy Tuetyi. Nem igazán kedveltem az elején, de valahogy rajtam maradt és a végén már mindenki tudta, ki az a Tuetyi. Katyi Ádám korábbi művészneve, a Cila is ekkor született a ciklámen és lila szavak összevonásából például.
Melyek a legnagyobb kihívások egy-egy tervezés során?
Odaülni a gép elé — nyáron főleg megcsapott a szabadság szele. Amit nehéznek mondanék, az az ügyféllel való közös hang megtalálása, ha mondjuk nem egyeznek a vélemények.
Hosszú távon kinek éri meg jobban dolgozni, külföldi vagy magyar ügyfeleknek, esetleg vegyesen?
Külföldieknek és magyaroknak egyaránt. Tény, hogy külföldön többet el lehet kérni, bár az teljesen természetes, hogy mindenki egy magyar és egy külföldi árlistával dolgozik. Attól persze, hogy valaki külföldi, nem feltétlenül kell drágábbnak lenni, de azért előfordul, hogy az ember egy olyan árat mond, amit itthon nem kérne el, viszont kint még mindig olcsóbbnak számít vele, mint egy külföldi ügynökség.
Azért is kérdeztem, mert mondtad, hogy nagyon jó a mostani generáció, de mennyi embert képes eltartani a piac? Egy idő után ez a pálya is telített lesz valószínűleg.
Az biztos. Úgy hiszem, ez attól is függ, hogy hol élsz. Sopronban jóval nehezebb elhelyezkedni, mint Budapesten vagy Bécsben, de persze minden szakmában egy idő után telítődhet a piac. Azért is koncentrálok az itthoni és a külföldi munkákra egyaránt, hogy folyamatosan érkezzenek a megkeresések.
Ebben pl. remekül tud segíteni a közösségi média. Mennyire tartod fontosnak annak használatát?
A Dribble-re rendszeresen töltök fel a munkáimból, a Tumblrre és az Instagramra inkább olyan képeket teszek fel, amelyek folyamatában mutatja őket, a Facebookot viszont egy ideje már nem frissítettem. A weboldalam még nincs kész, pedig értenék hozzá, de amíg ott a Behance és a többi oldal, amelyek összefogó képet alkotnak, addig várhat a saját honlap, hiszen a közösségi oldalak alapján találják meg inkább az embert. Kaptam már felkérést Dribble-ön, Behance-en és Facebookon is, szóval abszolút nélkülözhetetlen manapság a közösségi média. Jó is lenne kitenni egy új posztot!
Pont a Facebookon láttam pedig, hogy részt vettél Type párbajokban. Mesélnél ezekről kicsit?
A legutóbb a Typefighton vettem részt, amit két grafikus kezdett az USA-ban. Az egészet a box világába ültették át, és megmondom őszintén, eléggé félve jelentkeztem rá. Két héttel a portfólióm elküldése után írták, hogy meggyőzte őket, így tizennégy napot kapok egy C betűre. A Lettering vs. Calligraphyt, amelyre szintén portfólióval lehetett jelentkezni, Martina Flor kalligráfus és Giuseppe Salerno tipográfus indította el Berlinből. Általában ha meglátok egy lehetőséget, akkor kicsit remegő kézzel, de beküldöm a portfólióm.
Pályázatokra is szoktál még jelentkezni, vagy arra már egyáltalán nincs időd?
Ha olyat látok, amire szívesen jelentkezem, akkor igen, de mostanában ez kicsit háttérbe szorult. Utoljára az Urbánus Folklórra adtam be pályázatot, két plakátomat ki is állították, valamint részt vettem a Farkas Anna szervezte Nő-vér-vonal kiállításon, továbbá saját magunknak hoztuk tető alá a Végtelenbe és hovább c. eseményt a Planetáriumban. Utóbbinak nemsokára jön a folytatása.
A rendezvények zöme Budapestre koncentrálódik. Sopronban mennyire éri meg kiállítást szervezni?
Az AMI-ban elég sokan megnézik, magában a városban már nem igazán. A kiállításmegnyitónak kell nagyot szólnia, mert arra jönnek el sokan.
Az egyetemen kívül milyen helyszíneken lehet megjelenni?
Több kisebb-nagyobb kiállítótermet rejt Sopron, amelyek mindegyike szép és csak arra várnak, hogy megtöltsük őket emberekkel. Egy ideje már én is gondolkozom egy önálló kiállításon, ami tavasszal akár realizálódhat is.
Mennyire fontos egyáltalán, hogy egy tervezőgrafikus kiállítson?
Abszolút. Én mindig is arra törekedtem, hogy legyen egy saját stílusom, ami felismerhető, és azt mondják, hogy igen, ezt te csináltad. Nekem az rettentően fontos, hogy a kézjegyem felismerhető legyen, mások viszont már kevésbé foglalkoznak ezzel.
Hogyan jellemeznéd a stílusodat?
Játékos és életteli, igyekszem nem sötéten szemlélni a világot. Ezt szeretném átülteni nemcsak az életszemléletembe, hanem a munkáimba is. Természetesen ez nem mindig érvényesülhet, de azért ahol lehet, ott próbálom belevinni. Egy feliratba vagy letteringbe pl. bele lehet vinni olyan játékosságot, amitől az még mindig a klasszikus üzleti vonalat képviseli.
Mi a mottód?
Nehéz egyet kiragadni, ez szituációtól függ. Néha túl sokat aggodalmaskodom, máskor meg túlságosan lazán veszem a dolgokat, szóval az arany középút megtalálása lenne a legfőbb cél. De talán azt mondanám, hogy „Mindig pozitívan!”.
Melyik a legkedvesebb munkád, melyikre vagy a legbüszkébb?
Azt hiszem, a tavalyi „Let’s Ride!” feliratú pólóra, amit a soproni Critical Massre terveztem. Arra azért, mert Tumblren több ezres „like” hadjáratba fogott, és a mai napig visszajön még. Ezt emelném ki, de remélem, a többi munkám minősége sem marad el ettől. Igazából, amit publilákok, arra mind büszke vagyok.
Melyek azok a munkák, amelyket elvállalsz, de nem tartoznak a kedvenceid közé?
Azt hiszem, a kiadványszerkesztéshez nincs türelmem, bár nagyon sokáig könyvekkel és kiadványtervezéssel szerettem volna foglalkozni. A web nagyon messze állt tőlem, de tessék, most webdizájnt tanítok az AMI-ban, és nagyon élvezem. Az alkalmazás- és weboldaltervezés közel áll hozzám, de az ilyen jellegű munkáimat publikálom a legkevésbé.
Gondolkozol betűtervezésen is?
Az előképzettségemet tekintve én a díszítőbetűig (display fontig) tudnék jutni, amit már elkezdtem a Questnél, csak azt is be kellene fejezni. Pár betűkezdeményezésem lapul a fiókban, de mindig közbejön valami és abbamarad a dolog, de egy-egy munka kapcsán később akár fel tudom őket használni. Mostanában többet illusztrálok és kevesebbet betűzöm, viszont mindig annak függvényében váltok, hogy épp miből szeretnék tréningezni. De amúgy érdekel a betűtervezés is.
Azt szoktad figyelni, hogy ha valaki valamit ellop tőled?
Néha bele lehet futni ebbe, főleg, ahogy Behance-on nézegetem a követőimet vagy csak épp szörfölök az oldalon. Leginkább a kalligráfia kapcsán láttam pár visszakacsintást.
Ilyenkor mit csinálsz?
Igazából nem értek el akkora népszerűséget, hogy foglalkozzam velük. Jogorvoslattal szerencsére még nem kellett élnem.
Mivel pihensz, amikor egyáltalán nem tervezel és még csak nem is meditatív jelleggel kalligrafálsz?
Ilyen nem nagyon fordult még elő, de idén nyáron, amikor épp minden szünetelt a nyaralások miatt, nem igazán tudtam mihez kezdeni magammal. Mára viszont megfogalmazodótt bennem, hogy ilyenkor fel kell ülni a biciklire és tenni pár kört a városban vagy a környéken, esetleg elutazni valahová. Nem tudok azonban mindig elutazni, ezért olyankor jönnek a filmturnusok, illetve behozom magam sorozatokkal.
Mi az, amit még meg szeretnél tanulni?
Nem lenne rossz, ha jobban tudnék animálni. Most már annyira nem panaszkodhatom, de lehetne még fejlődni belőle. Nem szeretnék animációs babérokra törni, csak szeretném megvalósítani azokat az ötleteket, amelyeket elképzeltem. Szeretnék többet foglalkozni az illusztrálással, főként ami a mozgatásukat illeti, illetve elmélyülni a betűkben.
Szakmai blogokat vagy magazinokat követsz? Előadásokat szoktál nézni pl. TypoTalks, TED?
Igen, bár pl. a TED elég sokrétű, de azért azt is szoktam. Tumblren szakmai és egyéb blogokat követek, hiszen ott jól lehet tájékozódni arról, hogy mi történik épp a világban. Ezenkívül a Smashing Magazine-t olvasom az abban publikált, webes témában készült cikkek miatt, valamint a Computer Artsot követem online, de szoktam belőle rendelni is olykor-olykor.
Mik a terveid a PhD után?
Ez egy nagyon jó kérdés. Egyelőre maradni az AMI-ban és próbálni segíteni a tervezőgrafika életét, illetve remélem, hogy pár éven belül néhány barátommal meg tudjuk nyitni a saját stúdiónkat.
Mi lennél, ha nem tervezőgrafikus lennél?
Ezen már rengeteget gondolkodtam, de nem nagyon tudnék mást kitalálni magamnak. Gimnazistaként eleinte színházi rendező vagy dramaturg szerettem volna lenni, de nem bántam meg, hogy a grafikusi pályát választottam. Mostanában azonban érdekel a bicikliszerelés is…
Mit üzensz azoknak, akik épp a középiskola végén járnak és azt tervezik, hogy grafikusok lesznek?
Folyamatosan rajzoljanak, és ne görcsöljenek rá a dolgokra, ha nem épp dicsérő szavakkal illetik a munkáikat! Nem számít, ha hülyeséget rajzolnak, én arra biztatok mindenkit, hogy legalább vázlat formájában készítse el az ötletét, hogy előrébb tudjon jutni belőle. Röviden: Merjenek!
