„Egyértelműen ez volt és ez lesz az utam”

Interjú Farkas Anna tervezőgrafikussal

6 min readFeb 15, 2017

Az anagraphic alapítója, Farkas Anna gyerekként tipográfusnak készült, napjainkban azonban tervezőgrafikusként dolgozik, legutóbb például a Zeneakadémia arculatát tervezte. Annát a karrierjéről, a kihívásokról, illetve a magyar grafika és tipográfia helyzetéről kérdeztem.

Elég korán elhatároztad, hogy tipográfus leszel, igaz, végül a grafikát választottad. Volt B terved arra az eshetőségre, ha nem sikerül tervezőgrafikusként érvényesülnöd?

Nem, nem volt B tervem. Valahogy mindig is ezt szerettem volna csinálni, és sohasem merült fel bennem kérdés vagy kétely ezzel kapcsolatban. Egyértelműen ez volt és ez lesz az utam.

Tudatosan építetted a karriered, esetleg néhány szerencsés momentum is közrejátszott a sikerben?

Nem tudom, milyen tudatosan építeni egy karriert. Azt gondolom, hogy mindig is tettem, ami a dolgom vagy éppen a feladatom volt, nem igazán gondolkodtam azon, hogy karriert építek, inkább csak ösztönösen vagy érzéssel csináltam, amit éppen csináltam. Bár igaz, az elmúlt pár évben a net térhódítása miatt igyekszem egy kicsit jobban kihasználni az online felületek adta lehetőségeket, de arra a kérdésre már nem tudnék válaszolni, hogy ennek van-e igazi, esetleg munkák számában, sikerben vagy éppen anyagiakban mérhető eredménye. A sok munka mellett, úgy érzem, sokszor kedvezett a szerencse is, igaz, erre egy kedves kollégám mindig azt szokta mondani nevetne, hogy szerencse, illetve véletlenek nincsenek… Ki tudja?

Egy korábbi interjúban nyilatkoztad, hogy a betűket előnyben részesíted a képekkel szemben. Szerinted létezik olyasmi, amit betűkkel nem lehet kifejezni?

Persze, biztosan, sőt előfordul, hogy én sem azonnal a betűkhöz vagy a szöveghez nyúlok, szerintem minden feladat megoldásához az ahhoz illeszkedő eszközöket kell használni. Sokszor félek is attól, hogy nehogy unalmassá váljon vagy ismétlésbe torkolljon, amit csinálok. Ez akár veszélyes is lehet. Mindig nyitottnak és újszerűnek kell lenni, hogy friss maradhasson a végeredmény.

Mi tekinthető a legnagyobb kihívásnak, amivel eddig szembe kellett nézned?

A legnagyobb kihívás, amivel szembe kell néznem, nem szakmai.

A megbízások vagy a saját ötletek megvalósítása okoz nagyobb örömet/kihívást?

Majdhogynem mindegy, csak meg kelljen oldani egy adott problémát. Szerintem egy megbízás általában nehezebb, így nagyobb kihívást is jelent, és azt sem szabad elfelejteni, hogy ebben az esetben a megrendelőnek is meg kell felelni, nem csak a saját elképzeléseimnek.

Általában mennyire tudatosak a magyar megrendelőid a kért munkákat illetően? Konkrét elképzelésekkel érkeznek hozzád vagy rád bízzák a részletek kidolgozását?

Azt gondolom, hogy ezen a téren szerencsés vagyok. Nagyon ritka, hogy konkrét elképzeléssel jön a megrendelő. Igaz, sok munkámat tenderen vagy pályázaton nyertem, ami azt is jelenti, hogy azokban az esetekben — természetesen a megadott szempontok után — szabad kezet kap a tervező.

Szintén az interjúban említetted, hogy arculatot és logót szeretsz tervezni a legjobban. Hogyan állsz neki egy ilyen típusú munkának, illetve miként jutsz el a kész termékig?

Az első, és szinte a leghosszabb folyamat, a problematikán való gondolkodás. Én szeretem viszonylag sokáig fontolgatni, érlelni a gondolatokat a fejemben, sok szempontból és megközelítésben körbejárni, illetve hagyni, hogy csak úgy ott legyen valahol az agyamban. Nekem fontos, hogy az érdemi munka előtt kialakuljon valamilyen érzés az egész feladattal kapcsolatban. Természetesen utána következik a kutatás, a téma boncolgatása, a források és az előzmények keresése, és csak a végén jön a megvalósítás.

Általában maximálisan elégedett vagy a végeredménnyel, vagy mindig találsz ezt-azt, amin változtatni lehetne?

Szinte soha nem érzem befejezettnek, mindig akad olyan részlete a munkáimnak, amin még tudnék tovább dolgozni vagy másképp csinálni. De fontos, hogy ezek az érzések általában nem hibákra vagy kifogásokra összpontosulnak, hanem inkább csak kíváncsiság a végig nem járt utak kapcsán.

Számomra rendkívül örömteli az a jelenség, hogy a filmesek újra nagyobb hangsúlyt fektetnek a főcímek kidolgozására, amelyek kapcsán a tipográfiai és a grafikai elemek egyaránt meghatározóak. Elvállalnád egy film kezdő és záró képsorának megkomponálását?

Persze, biztosan. Nagyon izgalmas grafikai feladat lenne.

Nem tudtam nem észrevenni A Helvetica Magyarországon című munkádat. Milyen a viszonyod e betűtípussal? Egyesek utálják, mások szeretik, legalábbis ez derült ki egyrészt Gary Hustwit Helvetica című filmjéből, másrészt egyre több grafikus honlapján találok értékítéletet róla.

Én nagyon szeretem a Helveticát. Szerintem ez látszik is azon a munkámon, hiszen ha nem szerettem volna, biztosan nem tudtam volna több mint 4500-at ütni a kalapáccsal, hogy elkészüljön… Egy időben igazán sokat használtam ezt a betűtípust, most megint pihentetem egy kicsit.

A legutóbb a Zeneakadémia kisarculatát tervezted. Mit éreztél a legnagyobb kihívásnak, illetve mit kedveltél benne a leginkább?

A legnagyobb kihívás talán a feladat nagysága és presztízse volt. Nagyon szerettem benne, hogy semmilyen kompromisszumot nem kellett kötnöm. A brief alapján tervezett emblémámon és a hozzá tartozó kisarculaton semmit sem kellett változtatnom a munka során. Azért ez igen ritka, szóval joggal lehetek erre is büszke.

Milyen érzéseket váltott ki belőled, hogy egy ilyen nagy múltú intézmény arculatán dolgozhattál?

A munka elején próbáltam elvonatkoztatni a feladat súlyától és igyekeztem nagyon higgadtan végigcsinálni, továbbá távol tartani az érzelmeimet és félelmeimet. Egy fiatalkori álmom vált valóra, de szerencsére ez csak a munka elkészülte után villant be újra. Talán szerencse is, mert biztosan frusztrált volna ez a régi vágy.

Hogyan született meg az új embléma?

Végigolvastam a briefet, értelmeztem az elvárásokat, majd hozzáadtam azt, amit én gondoltam a Zeneakadémiáról. Aránylag egyszerű feladatnak számított, hiszen a csodálatos épület és annak hangulata mellett, a zene is ott volt alapnak.

Szintén az interjúból tudom, hogy szeretsz számítógéppel dolgozni, sőt, szinte mindent azzal készítesz. František Štorm cseh tipográfus arra figyelmeztette a fiatalabb kollégáit, hogy vigyázzanak a számítógép melletti munkával, mert hosszú távon bizony fájdalmakat okozhat. Te nem félsz ettől? Esetleg kifejlesztettél valami jó praktikát ellene?

Fizikailag: többször fel kell állni és sportolni kell, bár ez igaz szerintem minden ülő foglalkozás mellett. Lelkileg: nem szabad a személyes kapcsolatokat elhanyagolni és azt gondolni, hogy az online közösség bármit pótolhat. Én veszélyesebbnek érzem az elszigetelődést, mint a hátfájást.

Mi a véleményed a magyar grafikáról és tipográfiáról? A nemzetközi trendet követik vagy a saját útjukat járják?

Én különválasztanám a két dolgot. A magyar tipográfia szerintem meghatározó és abszolút a nemzetközi élvonalba tartozik, sőt, találunk olyan magyar tervezőt is, aki „diktál”. A magyar grafika „elitje” nagyon jó és friss, de talán nem annyira meghatározó, mint a tipográfiában — bár a műfaj is árnyaltabb és összetettebb. Az viszont nagyon sajnálatos, hogy az utcán, illetve a vizuális kommunikációban ez szinte egyáltalán nem érezhető. A jók nagyon jók — bár lehetnének többen –, és utána nincsen semmi más, csak a vizuális környezetszennyezés. Az okát biztosan hosszasan lehetne elemezni — akár társadalmi, akár gazdasági oldalról nézve –, de aggasztó, hogy mennyire sok tehetséges fiatal megy külföldre dolgozni.