„Nem tudsz mutogatni senkire, mert te vagy ott”

Interjú Ghyczy Diana grafikussal

Ghyczy Diana tervezővel a Központban találkoztunk, ahol többek között a régóta dédelgetett animációs projektjéről, Sopronról és az Alkalmazott Művészeti Intézetről, továbbá az ügynökségen szerzett tapasztalatok jótékony hatásairól mesélt.

Kezdjük a legelején! Mikor és hogyan kerültél közelebbi kapcsolatba a tervezőgrafikával?

A szüleim építészek, én gyerekkorom óta rajzolok, úgyhogy az biztos volt, hogy valami hasonló dologgal fogok foglalkozni. Először a soproni egyetem belsőépítész szakára jártam, onnan átmentem formatervező szakra és csomagolástervezőként diplomáztam, de azóta is egy elég hosszú utat jártam be. Az egyetem után egy reklámügynökséghez kerültem, ahol rengeteget tanultam, azonban már két és fél éve szabadúszóként dolgozom.

Egyre többen jelentkeznek be az AMI-ból a hazai és a nemzetközi élmezőnybe. Ez egy új keletű dolog vagy csak én vettem észre későn?
Az AMI alapvetően sokkal fiatalabb iskola, mint a MOME vagy a Magyar Képzőművészeti Egyetem, viszont most már Sopronban is nagyon jó tanárok tanítanak, illetve már ott is egy olyan haladó jellegű oktatás folyik, ami abszolút felveszi a versenyt a pesti egyetemekkel.

A pesti egyetemekre nem is jelentkeztél?
Egyszerre felvételiztem a soproni egyetemre és az Iparra belsőépítész szakra érettségi után, és Sopronba vettek fel, az Iparra nem kerültem be. Persze én teljesen kivoltam, mert nem akartam Budapest után egy olyan kisvárosba kerülni, mint Sopron, de utólag nagyon örülök annak, hogy oda jártam, hiszen egy teljesen más közeg vett ott körül, valamint az önállóságot is megtapasztalhattam, s egy a pestitől eltérő szemléletet is megismerhettem az ott tanuló vidéki hallgatóknak köszönhetően, akik mindenben nagyon segítőkészen viselkedtek.

Ezenfelül ha épp meg akartunk nézni egy kiállítást Bécsben, akkor csak beültünk reggel az autóba, és este már otthon is voltunk. Nekünk tulajdonképpen Bécs jelentette azt a kulturális sokkot, amit másnak Budapest.

Utána mindenképp vissza akartál jönni a fővárosba?
Igen, mindenképp, azért kinőttük azt a várost, kevés dolog történik ott sajnos. Az egyetem körül még igen, az Alkalmazott Művészeti Intézetben azonban mindösszesen 100–150 diák tanult, a többiek pedig a Nyugat-magyarországi Egyetemen, ami azért mégiscsak egy egészen más közeg.

Továbbá az egyetem után még tanulni szerettem volna, de nem olyan dolgokról, amelyekről korábban, hanem igazi problémákról. Akkor biztosan tudtam, hogy el akarok menni egy grafikai stúdióba, de egyszerűen a grafikai stúdiók nem vettek fel annak köszönhetően, hogy még nincs tapasztalatom, viszont egy reklámügynökség igen, így ott kezdtem el tanulni a reklámok világát. Emlékszem, nagyon sokan bíráltak miatta, de azt mondtam nekik, hogy tanulni biztos ott is lehet.

Az egyetem nem biztosított gyakornoki pozíciókat? De talán Sopronban nincs is annyi lehetőség…
Sajnos soha nem vállaltam aktív szerepet az egyetemi életben. Nem ismertem fel azt, hogy aki aktív, annak több lehetősége adódik — inkább csak egy passzív tanulóként töltöttem ott az időt, de ez azóta már szerencsére megváltozott. És igen, alapvetően az egyetem nem tudott gyakorlati helyet kínálni. Én pl. a SOLID Kft.-nél gyakornokoskodtam, a csapatot Bernáthy Zsiga, Királyfalvi Károly és még páran alkották többek között. Egy nagy álmom vált valóra, amikor egy nyáron egy-két hónapot náluk tölthettem, de ezt is én intéztem magamnak, nem az egyetem.

Mostanában milyen típusú munkákat szoktál elvállalni?
Alapvetően arculattervezéseket. Szerencsére úgy keresnek meg, hogy nulláról kell felépítenem egy arculatot, ami sokkal könnyebb, mint egy már meglévő arculatot átalakítani. Továbbá csomagolási terveket csinálok, a gasztroprojektek közül juice- és csokicsomagolásokat, illetve egy-két szórakozóhelynek szoktam még csinálni ezt-azt. Legutóbb a Rombusz Terasznak az arculatát terveztem, de megkeresnek reklámügynökségek is, aminek nagyon örülök, mert nekem kicsit fájó, hogy nem dolgozom már reklámokon: az ötletelést és a csapatban dolgozást nagyon élvezem. Most szerencsére akad néhány beugrós reklámos lehetőségem, s bízom benne, hogy ez a jövőben sem változik majd. Továbbá régi vágyam egy animációs film elkészítése, amihez végre találtam szuper forgatókönyvírót is, Várkonyi Juditot, és egy producert, Köllő Killát, így most rajtam a sor, hogy elvégezzem a feladat rám eső részét.

Az ötlet kié volt?
Az alapötlet az enyém, egy kígyóról szól majd, aki azt hiszi, azzal, hogy keze és lába lesz, ő is emberré válhat. Mivel én nem értek ahhoz, hogy egy szép kerek történetet faragjak, így kerestem forgatókönyvírót. Két év kellett, mire megtaláltam Juditot.

Egy rövidfilmről beszélünk?
Igen, négy és fél percesre tervezzük.

Adja magát a kérdés, hogy akkor valójában milyen nehéz is a szabadúszó lét.
Szabadúszóként meg kell tanulnod, hogy úgy oszd be a pénzedet, hogy nem minden hónapban kapod meg azt a fizetést, amit addig megkaptál. Nagyon fontos továbbá az is, hogy amíg az ügynökségnél tudtam, hol ér véget a munkaköröm, addig szabadúszóként mindent neked kell csinálni a tárgyalástól kezdve a nyomdai leadásig. Tudnod kell, hogy mennyi pénzt kérsz egy munkáért, hogy mi az, amit még megengedhetsz és mi az, ami már nem fér bele. Ezeket nagyon nehezen tanultam meg, főleg azt, hogy kiálljak magamért, hiszen nincs mögöttem egy egész csapat. A szabadúszói munka tehát sokrétű. Nekem tetszik, mert sokkal mozgalmasabb, nem ülsz otthon egész nap, de sokkal nagyobb felelősséggel is jár, és nem tudsz mutogatni senkire, mert te vagy ott.

Te választod ki a nyomdát is, esetleg állandó nyomdával dolgozol?
Azt vettem észre, hogy az ügyfelek szeretik, ha tudod, mit hol érdemes csinálni, mert azt a magabiztosságot sugallod, hogy értesz hozzá. Ha ezeket a feladatokat az ügyfélre hárítja az ember, abból soha nem jön ki jól. Eleve ő nem ért annyira hozzá, másrészt nem feltétlenül szeretne ezzel foglalkozni. Erre én felvehetek ugyan egy embert, lehet külön operátorom, de akkor is én felelek mindenért, ha nem én csinálom.

Láttam, hogy egy indonéz hotelnek is dolgozol. Milyen arányban tervezel külföldi és magyar ügyfeleknek?
Igen, van egy indonéz hotel, de nem jellemző egyelőre még, hogy külföldi ügyfeleknek is dolgozzak. Ez a munka igazából egy indiai útnak és Kovalik Natasának köszönhető, aki rávett, hogy utazzak oda, és bemutatott a hely tulajának is. Nagyon izgalmas és nagyon érdekes, de teljesen más, mint a magyar környezet. Indonéziában minden lassabban történik, a honlapot is közel két éve tervezem már nekik. Szerencsére már megszoktam én is, hogy nem kell sietni.

Nem is mondják, hogy akkor két hét múlva szeretnénk látni az eredményt vagy legalább egy részét?
A magyar ügyfeleknél ez megy, kint viszont meg kellett szoknom, hogy én írogatok, hogy mi újság, hol tart a dolog, mi a következő lépés, találjuk ki együtt. Meg lehet ezt is szokni, csak nyilvánvalóan több energiát igényel.

Milyennek találod a magyar ügyfeleket? Többektől hallottam, hogy akad egy-kettő, akiket inkább kerülni érdemes…
Én is nagyon sok rossz tapasztalatra tettem szert, de általában igyekszem először magamat okolni, hogy mit ronthattam el, ha egy ügyfél nem fizet ki vagy eltűnik, vagy mást mond a végén, mint amit az elején megbeszéltünk. Nyilván minél hivatalosabban történnek a dolgok, szerződéssel és egyebekkel, annál kevesebb az esélye annak, hogy a végén eltűnik. (A közös munka alapját jelentheti még a személyes ismeretség is, ahol a felek között a bizalom már kialakult.)

De mindentől függetlenül egyre jobbak a magyar ügyfelek: Egyre inkább látják, hogy erre a dologra költeni kell. Felismerték, hogy csak úgy maradhatnak fenn a piacon, ha ők is jól néznek ki, illetve nemcsak finom kakaóscsigát árulnak, hanem azt szép csomagolásban is adják oda, szóval én abszolút javuló tendenciát látok.

Mesélnél kicsit a Vírus Klub arculatáról? Az pl. személyes ismeretség eredménye? Azért kérdezem, mert a projektleírásban a mi [we] személyes névmást használod.
Az egyik barátom ajánlotta Kurucz Palinak, hogy dolgozhatna velem. Pont akkor lettem szabadúszó, ez az első szabadúszói munkám lényegében. Nagyon jól sikerült, mert Pali pl. egy olyan ember, aki nagyon modern módon állt hozzá az egészhez, nagyon sok szabadságot hagyott a tervezésben, tudta, hogy mi a menő, hogy minek kell történnie ahhoz, hogy jó legyen, úgyhogy nem kellett túl sokat magyarázni neki. Alapvetően az arculatot egyedül csináltam, de sokat konzultáltam a szervezőlányokkal és Palival.

Akkor egyedül a nevét kaptad meg?
A nevét, hogy Vírus Klub, és azt, hogy mi a koncepció, hogy kicsit olyan előadások várhatóak, mint a TED-en.

Hogyan alakult ki a figura?
Az interneten nézegettem képeket a vírusokról, amelyektől kicsit rosszul lettem — látva, hogy milyen undorító vírusok léteznek –, de arra gondoltam, hogy mégiscsak egy barátságos dolgot kell terveznem. Mivel Pali figurális emblémát képzelt el, a variációk száma eléggé leszűkült, s végül megszületett a lény, aki a mikrofonba beszél és előadást tart, hiszen ennek az a lényege, hogy megfertőzzük az embereket.

Miért pont piros és fekete?
Azt már nem én döntöttem el, hanem Pali akarta, hogy egy nagyon határozott színkombinációval készüljön el a figura. A piros ugyan egy negatív szín, de igazán figyelemfelkeltő, amihez a fekete remekül passzol.

A Bonbonbon viszont már 100 százalékig személyes projekt. Mesélnél erről is kicsit?
Tavaly májusban teljesen véletlenül kókuszgolyót készítettünk, és arra jöttünk rá, hogy az alapvetően egy olyan édesség, ami mindenki számára ismert, hiszen a gyerekkorunk híres édessége, viszont baromi egészségtelen. Meleg Dorkával kezdtük el építeni a brandet, ő a receptekért, én pedig a dizájnért felelek. Azóta voltunk T. Nagy Tamáséknál konzultálni a receptekről, és több kávézóval tárgyaltunk, akik árulni szeretnék a golyókat. Van egy egyéves tervünk, hová lenne jó eljutni a Bonbonbonnal, szuper lenne, ha tudnánk tartani.

Az említetteken kívül elég sokféle munkát csinálsz, tervezel falimatricákat, gifeket stb. Melyik típusú feladat áll a legközelebb hozzád?
Ez jó kérdés. Sajnos nehezen tudok szelektálni. Hajlamos vagyok arra, hogy túlvállaljam magam — ezt még meg kell tanulnom pédául. A szabadúszás is egy folyamatos tanulás. Nagyon szeretem a jelenlegi ügyfeleimet, mert nagyon rugalmasak mind, de nyilván a személyes projektjeimmel, a Bonbonbonnal, az animációs filmmel és a falimatricákkal is szeretnék haladni. Kun Judit barátnőmmel egy új falimatrica-kollekciót hozunk ki szeptemberre, amelynek darabjait óvodákban és irodákban lehet majd elhelyezni.

Elég sokat dolgozol a hallottak alapján. Hogyan néz ki pl. egy munkanapod, hányra mész be, vagy inkább úgy kérdezzem, hogy hánykor jössz el onnan?
A közösségi irodában, ahová beköltöztem, általában csak telefonokra és e-mailekre válaszolok, hiszen sokan vagyunk és ott nehezebben tudok koncentrálni. Ha otthon korábban felkelek, akkor egyedül nagyon jól tudok leadásokra dolgozni, illetve késő este, szóval inkább este és reggel ülök a gép előtt, napközben pedig olyan dolgokkal foglalkozom, amelyek nem a tervezés részei.

Számítógéppel vagy kézzel tervezel inkább?
Nagyon szeretek kézzel tervezni. Pont most a Laki Eszter és Glódi Balázs tervezte szakácskönyvbe is bekerülünk a Bonbonbonnal, ami egy nagyon nagy megtiszteltetés. Oda pl. olyan tölcséreket terveztem, amiket linómetszéssel vágtam ki, ami egy sokszorosító technika, de teljesen manuális. Nagyon élveztem, hogy végre kézzel dolgozhatok és nem a gép előtt ücsörgök. De mind a mai napig nagyon szeretek rajzolni, úgyhogy akkor is igyekszem ennek a szenvedélyemnek hódolni, amikor elutazom, mert teljesen más benyomás kelt, mint a fotózás. Próbálom tehát a manuális vonalat is megtartani.

A logóknál írtad, hogy folyamatosan nyomon követed a fejlődésed. Még mindig monitorozod magad?
Igyekszem. Azt vettem észre, hogy nagyon jót tesz egy munkának, ha eltelik egy kis idő a tervezés után. Az ügyfeleknek is mindig mondom, hogy azért nem tudom két nap alatt átküldeni nekik, mert két nap míg megcsinálom, és nagyon jó, ha egy napot állni hagyom, hogy utána friss szemmel tudjam szemlélni újra. Teljesen más dolgokat vesz észre az ember, mint amikor benne van és dolgozik rajta. Ezenkívül három-négy ember véleményét nagyon szeretem kikérni, mert ők külső szemlélőként remekül tudják véleményezni a munkáimat.

Könnyen el tudod engedni a munkákat egyébként? Én is mindig hagyok rá egy-egy napot, aztán nekiállok alakítgatni még, ami végül majdnem egy véget nem érő folyamattá fajul, pedig már rég ideje lenne továbblépni.
Igen, ez velem is így van, de aztán mindig vissza kell kanyarodni ahhoz, hogy mi volt a feladat — nyilván most egy ügyfélnek készülő munkáról beszélek –, mert észreveszem, hogy sokszor már olyan dolgokat csinálok, ami nekem tetszene és nem neki. A saját projektjeimet persze addig csiszolhatom, amíg szeretném, a megbízásoknál viszont fontosabb, hogy a megrendelőnek tetsszen.

Milyen időközönként mutatod meg őket az ügyfeleknek?
Munka közben nem mutatom meg nekik a dolgokat, valamint sokkal meggyőzhetőbbek akkor, ha a használatban is látják, amit tervezek, s nem csak a kinyomtatott logót, ezért az első körben mindig több energiát fektetek bele, tulajdonképpen sokkal többet, mint kellene. Ez hosszú távon teljes mértékben megéri, mert a későbbiekben már sokkal kevesebbet kell dolgoznom, hisz jobban meg tudom őt győzni arról, hogy az az irány, amit én gondolok, az tényleg jó. Nekem ez a módszerem arra, hogy meggyőzzem az ügyfeleket.

Most dolgozol valamin? Hány ügyfélnek dolgozol egyszerre?
Vannak alvó ügyfelek, akik néha felbukkannak, hogy most kellene nekik gyorsan valami — nekik általában már megterveztem akár egy arculatot, akár egy honlapot. Most egyébként a Bonboniernek csokicsomagolást, a Wonder Juice-nak csomagolást, a Fióka étteremnek pedig főleg Facebook-grafikákat és koncepciókat készítek. Az utóbbi munkát azért élvezem nagyon, mert egy remek szövegíróval, Simon Bálinttal, és egy fiatal és nyitott csapattal dolgozhatom együtt.

Ha minden jól megy, akkor a Taman Wanának most készül el a honlapja, illetve Pistyur Veronika Budapest Bridge nevű cégének csinálok különböző terveket. Jelenleg tehát elég sok projekt fut egymás mellett, de most nincs olyan nagyobb megbízás, mint a Rombusz Terasz, amikor egy egész imidzset kellett felépíteni.

Melyik időszak nevezhető a legintenzívebbnek?
Nálam nincs ilyen. Én nem tudom azt mondani, hogy a nyár az holt szezon vagy hogy karácsonykor nagyobb a hajtás, nekem ez teljesen random.

Már most is egy sikeres karrier áll mögötted, így arról kérdeznélek, hogy a frissen végzetteknek mit ajánlanál: Legyenek szabadúszók vagy kezdjék ügynökségnél?
Ne hagyják ki azt lehetőséget, hogy ügynökségnél dolgozzanak! Az elején kínszenvedés ugyan, mert neked kell csinálni a legrosszabb és a legfárasztóbb melókat, illetve te maradsz bent a legtovább, de ettől függetlenül igazán jó tapasztalatokat lehet szerezni arról, hogy hogyan lehet reálisan dolgozni, amit magadtól sokkal lassabban, nehezebben és csak a legnagyobb kínok árán tanulhatsz meg. Emellett ismeretségeket is szerzel, amiket később kamatoztatni tudsz, úgyhogy én azt mondom, hogy jól döntöttem, hogy először ügynökséghez kerültem, s csak aztán lettem szabadúszó.

Behance

Originally published at //hypeandhyper.com/nem-tudsz-mutogatni-senkire-mert-te-vagy-ott-2/.